Tyúkszem, bőrkeményedés, gomba, kérges bőr: az elhanyagolt és fáradt láb jellemzője. Pedig az alsó végtagokat - csakúgy, mint a test bármely más részét - gondozni, ápolni kell, hiszen az állandó megterhelés rontja, deformálja azokat.
Az embernek a lába viseli a legnagyobb terhelést, ezért legalább annyira kell gondozni és ápolni, mint a test többi részét. A gondok már a rosszul választott cipőnél és a csizmánál kezdődhetnek, ezek ugyanis, például muszálas harisnyával, zoknival együtt, hátráltatják az alsó végtagok normális élettani muködését, a mirigyelválasztást, a bőr lélegzését. E ruhadarabok megakadályozzák a lábfejen, pontosabban az ujjakon a bőr felszínére ömlesztett anyagcseretermékek elpárolgását, amelyek - felhalmozódva - jó táptalajt teremtenek a gyulladásos folyamatoknak. A már kialakult problémákkal szakemberhez kell fordulni. A megelőzéshez érdemes pedikurös tanácsát és rendszeres kezelését kérni. A lábápoló szakember csak egészséges testen végezhet kezelést. Az ápolás célja a láb állagának, állapotának megtartása, javítása, valamint az öregedési folyamatok késleltetése.
A bőrkérgesedés az egyik leggyakoribb lábprobléma, amely nem más, mint a lapszeruen kiterjedt szaruréteg megvastagodása. Legtöbbször ott alakul ki, ahol rendes körülmények között is nagyobb mennyiségu a szaruréteg - talp, ujjak -, és azokon a pontokon, amelyeket hosszabb ideig nyom vagy dörzsöl például a cipő. A táplálkozási zavarokban szenvedők hajlamosabbak a lábkérgesedésre. A tyúkszemet helyesen szeges kérgesedésnek is nevezik, mivel a szaruréteg túltengése egy lap szerint növekedő és a mélybe terjedő gyökérből vagy csapszeru részből áll. Ez a fajta kérgesedés leggyakrabban az ujjakon, ritkábban a talpon keletkezik, általában rossz és szuk cipők viselésének következményeként.
A lábfejen gyakran bőrfeleslegek alakulnak ki. A sárgás színu, sima felületu, vastag burjánzást a szakember egy nem túl éles késsel is könnyen el tudja távolítani.
Az úgynevezett gumibőr kissé szürkés színu és rugalmas, a legélesebb kés is alig bír vele.
Az üvegbőr színe alig tér el az egészségestől, a normálisnál éppen csak egy kicsit sárgább, de vékonyabb és szárazabb az átlagosnál.
Sokan szenvednek gyakori, régóta tartó izzadástól. A muszálas zokniban vagy harisnyában, cipőben dunsztolt láb bőre jellegzetes: erősen felduzzad, felülete gödrös, hullámos. Vastagsága változó, tulajdonsága a gumibőréhez hasonló.
A bőr ápolása a lábon is mindig a tisztítással kezdődik. A felületre tapadt szennyeződések eltávolítása a higiénián kívül azért is fontos, mert ezek megakadályozzák az oxigénfelvételt, így gátolják a hámképződést, siettetik a bőr öregedését. A pedikurösök masszázzsal és vérbőséget serkentő kezeléssel javíthatják a lábak vérkeringését, amely pozitívan hat az anyagcserére.
Az alsó végtagok bőrét nemcsak ápolni, de táplálni is kell, ugyanúgy, mint a test bármely részét. Hideg és meleg vizes borogatással, pakolással a pórusok nyitottságán is lehet változtatni, ez jelentősen fokozza a bőr ellenálló képességét. A tápláló kezelésnek hámképző hatása is van, segítségével pótolni lehet a tisztításnál eltávozó zsírokat.
A lábak karbantartása során - akárcsak az arc sminkelésénél - ki kell emelni a kedvező adottságokat, és lehetőség szerint palástolni a hibákat, az esetleges deformitásokat. A körmöket a nagyujjakon egyenesen, a többin pedig alakjukhoz igazodva kell levágni. Előfordulhat, hogy az öregujjakon benő a köröm, ezekért a szuk, hegyes orrú cipők a felelősek. Ez gennyesedést és körömágygyulladást is okozhat, amit csak akkor szabad kezelni, hogyha a gyulladás már megszunt.
Hasonló gondokat okozhat a gombásodás is, amelynek hatására a szaruréteg fénytelen, szürkés-sárgás, esetenként barnás-zöldes színu, a széle megvastagszik, és alatta porhanyós törmelék alakul ki. A pedikurös csupán a fertőzött, töredezett körömdarabokat tudja eltávolítani. Nagyobb beavatkozásért már szakorvoshoz kell fordulni. A rendszeres lábápolás megakadályozhatja a kialakult betegségek súlyosbodását, de ehhez idejében fel kell ismerni azokat.
forrás: vitalmagazin.hu